Császármorzsa (smarni)

 

 

Hozzávalók:

60 dkg búzadara,

5 evőkanál rétesliszt,

6 dl tej,

5 db tojás,

14 dkg porcukor,

3 csomag vaníliás cukor,

10 dkg vaj,

10 dkg mazsola,

1 db citrom,

rum (tetszés szerint),

csipetnyi só.

 

Elkészítés:

 

A mazsolát rumba áztatjuk. A vajat a vaníliás cukorral, porcukorral és a tojások sárgájával simára keverjük, majd kevés tejjel felhígítjuk. Ezek után hozzátesszük a grízt és a réteslisztet, a reszelt citrom héját és egy csipet sót, majd fokozatosan hozzákeverjük a maradék tejet. Az így elkészült keveréket legalább egy órán át pihentetjük. Ezután hozzákeverjük a rumos mazsolát egy kis rummal (amit a mazsola nem vett fel) és a fél citrom levével. A tojásfehérjét egy csipet sóval először habbá, majd porcukor (ízlés szerint) hozzáadása után kemény habbá verjük, majd lazán elkeverjük a grízes keverékkel. Vajjal kikent tepsibe öntjük az így elkészült tésztát és előmelegített sütőben 180 C fokon 15 percig sütjük, majd a tészta átkeverése után visszarakjuk a sütőbe és még 30 percig sütjük, miközben négyszer átkeverjük, hogy morzsalékos legyen.

 

Tálaláskor megszórjuk porcukorral és sárgabarack lekvárt adunk hozzá. Természetesen nagyon finom befőttel vagy kompóttal (meggy, ananász, stb.) fogyasztva is.