Grillezett csirkemell, ahogy Charlie készíti

 

 

Hozzávalók:

 

4 egész csirkemell,

Fokhagymás marinád,

Héjában főtt burgonya,

Füstölt mangalica szalonna.

 

Marinád elkészítése:

 

6 evőkanál étolaj,

2 fej fokhagyma,

2 evőkanál mustár,

3 evőkanál Univer flekken fűszerkeverék,

6 evőkanál Debrői Hárslevelű.

 

A két fej fokhagymát megpucoljuk és szétnyomva a felsorolt hozzávalókkal alaposan összekeverjük.

 

Elkészítés:

 

A megmosott egész csirkemelleket két részre vágjuk. Ezután bekenjük az elkészített páccal és lefedve egy napra hűtőbe tesszük.

Szintén hűtőbe kerül a már lehűlt és felkarikázott, héjában főtt burgonya.

 

Másnap grillrácson (faszénnel fűtött, de lehet indukciós is) szeletelt füstölt mangalica zsírszalonnát hevítünk. Amikor szépen olvad, mellé rakjuk a pácból kivett mellszeleteket. Közben az olvadó zsírba helyezzük a felszeletelt héjában főtt burgonyát és mindkét oldalát ropogósra sütjük.

A mellszeleteket mindkét oldalukon szép pirosra (10 - 12 perc) sütjük és a már megsült burgonyával, sültszalonnával tálaljuk.