Túrógombóc
Hozzávalók:
50 dkg tehéntúró,
10 dkg vaj,
20-25 dkg búzadara (tojások méretétől függően),
4 db tojás sárgája,
4 db tojás fehérje,
1 db citrom reszelt héja,
2 csomag vaníliás cukor,
10 dkg porcukor,
csipet só,
10 dkg vaj,
zsemlemorzsa – ízlés szerint (amennyit a vajjal megpirítunk),
200 g vagy 450 g tejföl ízlés szerint a tálaláshoz,
porcukor – ízlés szerint (amennyit a tejfölbe keverünk),
porcukor – ízlés szerint (tálalásnál).
Elkészítés:
Először a 10 dkg vajat felolvasztjuk, majd hozzákeverjük az 50 dkg tehéntúróhoz.
Ezután adjuk hozzá a citrom reszelt héját, a négy tojás sárgáját, a csipet sót és jól keverjük össze.
Az így eldolgozott túróhoz adjuk hozzá a két csomag vaníliás cukrot,
valamint a 10 dkg porcukrot.
Ezután egy villával jól keverjük össze, majd adjuk hozzá a búzadarát. Amennyiben túl lágy a túrókeverék, további búzadara hozzáadása szükséges.
Az alaposan összekevert alapanyagokat fedjük le fóliával és pihentessük legalább két órán keresztül.
Két óra elteltével a négy tojásfehérjét verjük kemény habbá egy kis porcukorral, majd óvatosan, apránként keverjük a túrós alapanyaghoz.
Az így elkészített túrós keveréket tegyük két órára hűtőbe. Ez alatt egy serpenyőben 10 dkg vajat olvasszunk fel és adjuk hozzá a zsemlemorzsát.
A zsemlemorzsát pirítsuk meg igény szerint, majd tegyük félre.
Tésztafőző edényben enyhén sós vizet forralunk.
Közben a hűtőből kivett túróból gombócokat formázunk, és a forrásban lévő vízben 5-7 perc alatt megfőzzük. Egyszerre ne túl sok gombócot főzzünk. A főzési idő függ a gombócok méretétől.
A megfőtt gombócokat pirított zsemlemorzsában forgassuk meg.
A pirított morzsában megforgatott gombócokat helyezzük tálalóedénybe.
Frissen, melegen tálaljuk porcukorral és cukros tejföllel leöntve.