Sós pörkölt dió

Ha ránk tör a nassolhatnék

 

 

Hozzávalók:

 

40 dkg dió,

4 teáskanál olivaolaj (Monini Classico),

2 – 3 teáskanál (ízlés szerint) só (Niké),

4 teáskanál só (ízlés szerint).

 

Elkészítés:

 

 

A négy teáskanál sóval vizet forralunk. Ezután a dióbelet a forrásban lévő sós vízbe tesszük 10 percre.

 

 

 

Ezután szűrjük le a diót és szétterítve szárítsuk meg.

 

 

 

Szárítás után a dióra tegyünk 4 kávéskanál olivaolajat és alaposan keverjük össze.

 

 

Az olajos dióra hintsünk 2 – 3 kávéskanál finomszemcsés tengeri sót és szintén alaposan keverjük össze.

 

 

Az így előkészített dióbelet helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd rakjuk 180 Celsius fokra előmelegített légkeveréses sütőbe 15 percre úgy, hogy pörkölés közben legalább egyszer forgassuk át.

 

 

A megpirult sós diószemeket hagyjuk lehűlni.

 

 

Ezután tálra vagy tálkákra rakva kínáljuk.